A Daóval való kapcsolatunk attól függ, hogy a három lehetséges idősík közül melyikben tartózkodunk: mivel a múlt már nem létezik, és a jövő még nem jött el, az egyetlen valódi idősík a jelen. Hogyan tartózkodhatunk a jelenben? A taoista módszerek erre válaszul a wei wuwei állapotot javasolják. Ez a kettős fogalom a valódi középútra utal, és a következőt javasolja: cselekedjünk (wei) és egyben ne cselekedjünk (wuwei). Ha megvalósítjuk ezt a hozzáállást, akkor megakadályozzuk a múlt és a jövő kényszerítő hatását.

A „cselekvés” túljuttat minket a múlt merev, legtöbbször megalkuvásokat tartalmazó sémáin, mivel a múlt negatív hatásai bezárnak és fékeznek. A jövő képe és vágyai megmozdítanak, amelyre a javaslat az, hogy „ne cselekedjünk”, azaz ne menjünk utánuk. Ha így járunk el, elkerüljük a passzív bezárkózást és a vak törtetést. Marad az élet, és annak energiája. Mindez csupán a jelenben valósulhat meg.

Ha a jelenben élünk, az életünk kincseit is megőrizhetjük és ápolhatjuk. Hogy miként történik ez, arról Liu Yiming a következőket írja:

„Az emberi élet a Szellemtől és az Életenergiától függ. Az emberek valahogy reagálnak az egyes eseményekre, a felbukkanó jelenségekkel valahogy megalkusznak. Ha megfelelően reagálnak az eseményekre, és a jelen pillanat alapján kezelik a jelenségeket, akkor nem a jövőbe bámulva és nem a múltban időzve a Szellem nem sérül és az Életenergia nem szóródik szét – ahogy a növények a megfelelő időben virágoznak és termést hoznak; ez az élettel teli ösvény.

Ha az ember kapzsi és indulatos, becsvágyó és cselszövő, stratégiákat sző még be nem következett eseményekre, múltbeli esetekbe kapaszkodik, akkor a Szellem és az Életenergia kimerül – mintha a növények nem a megfelelő időszakban virágoznának és hoznának termést; ez út a halálba.

Éppen ezért a Bölcs az Életenergiáját és Szellemét oly módon őrzi, mintha kincsek lennének. Az előtérben elvakítás nélkül ragyog, a háttérben csöndes és nyugodt. A Bölcs akkor cselekszik, amikor éppen helyénvaló, és befejezi, amikor helyénvaló megállni. A cselekvés és a nyugalom a megfelelő helyen van, a valóságot nem szennyezi mesterkéltséggel.”

Zhang Boduan is megkülönbözteti a wei wuwei állapotában megélt tudatosságot a hétköznapitól. Utóbbit a „hétköznapi élet tudatosságának” nevezi, mert a mindennapi ügyeinkkel való foglalkozás jellemzi, az előbbit pedig „Arany Elixír tudatosságának”. Az Arany Elixír tudatossága a nemcselekvés állapotában időzik, nem kíván sem hozzáadni, sem elvenni a dolgok természetes megjelenésétől. Mivel nem fertőzi meg az Ég Utáni emberi természetünk, ebben az állapotban véghezvitt tetteink megjelenítik Eredendő Természetünk minőségeit.

Ezek lehetnek akár konkrét tettek is, mégis átjárja őket az Ég Előtti rend formátlan áldása. Még ha e cselekedetek egyszerűek is, oly’ harmónia és szépség sugárzik belőlük, ami magával ragadja a környezetét is. Így válnak az egyszerű tettek nagyszerűvé, elősegítve az Ég és Föld harmóniáját. Ha képesek vagyunk meghaladni a hétköznapi tudatosságunkat, és nem engedjük, hogy a múlt elfáradt és megkeseredett tapasztalatai befolyásolják a jelen energiamezejének tapasztalását, akkor fokozatosan megjelenik az Arany Elixír tudatossága.

Mindez valaminek a kikapcsolását (wuwei) és az ez által felébredt valódi tettek (wei) megjelenését jelenti. Aki képes összhangban cselekedni az Eredendő Természetével, azt a Dao mindig védelmezni és segíteni fogja, és állandóan részesülhet a Dao áldásában. Az ilyen emberek társaságában szívesen időzünk még akkor is, ha hétköznapi értelemben semmi különöset nem végzünk velük.

„Az újszülöttnek nincsenek tudatos ismeretei, nem ragaszkodik élvezetekhez és javakhoz, nincsenek érzelmi kötöttségei. Nem tud semmit a jólétről és nyomorúságról, nincs elképzelése önmagáról, a személyiségéről, az életéről. Egy kisdednek minden nyitott: semmi nem szennyezi, neki minden semleges, egykedvű, tisztán természetes.

Megfigyeléseim alapján arra a következtetésre jutottam, hogy ez nem más, mint az ártatlanság visszaállításának Daója. Ha az ember képes lenne felébredni és körbenézni, elhullajtva a jelenségekhez való kötődést, megmártózni az üresség és a formanélküliség birodalmában, függetleníteni a tudatot és a tárgyakat a múlttól, a jelen élet felvett viselkedésformáját elsöpörni, akkor bárhova tart is, tisztán és nyitottan teszi azt – még ha a test már idős is, az Eredendő Természet visszaállítható, a külső ugyan lehet gyönge, viszont a belső erős.

Ez a fiatalság visszaállítása, az újszülött eredeti állapota. Másképpen szólva, ha egyszer az Eredendő Természet elveszett, mit ér az, ha a test fizikailag erős és kövér, akár a disznó vagy a bivaly?”

„A fújtatónak mindkét oldalon van nyílása, és mindkét nyíláson van egy csappantyú. Belül üres, míg a keret szögletes. A belső üresség a Lényegiség, a keret szögletessége a működés. A két nyílás adja a be- és kijáráshoz a folyosót, a két csappantyú pedig a nyitás és zárás mechanizmusát. Ahogy a keret fel-le mozog, beszív és kifúj, kimerülés nélkül üresedik, mozgással szelet támaszt, természetes módon nyílik és zárul.

Megfigyeléseim alapján arra a következtetésre jutottam, hogy ez nem más, mint a valóság műveléséhez szükséges Lényegiség és működés Daója. Ha az ember képes lényegét tekintve üres lenni belül, és működésében előremutató lenni a tudatában, hajlamok és mohóság nélkül, hagyva, hogy az égi szándék keresztüláramoljon rajta, akkor a szilárdság és hajlékonyság összhangba kerül, a cselekvés és a nyugalom megfelelően kapcsolódik össze, a nyíltság és a zártság egyensúlyba kerül, és a helyzetnek megfelelően tud passzív vagy aktív lenni.

Ekkor az ember az Éghez hasonló energiaműködésben osztozhat, és osztozhat a Menny és a Föld kreativitásában. Ez olyan, mint a fújtató – belül üres, a kerete szögletes – jön és megy, természetesen lélegzik ki és be. És mivel az Életenergiával való munka nem szünetel, az ember hosszan élhet.”

Forrás:

http://www.dao.hu/taxonomy/term/56