2011.04.26. | T. Puskás Ildikó A fast food stílusú étkezésnek üzent hadat a slow food, azaz a „lassú étkezés” mozgalom, amely Olaszországból indult el világhódító útjára, 1982-ben.

Mára ez utóbbi több mint száz országban szerzett és szerez egyre több hívet magának. Magyarországon csak mostanában kezd elterjedni, tavaly decemberben már több városban is rendeztek a slow food szellemében ételfesztiválokat, vendéglői napokat.

Nem ínyencek, csak igényesek

Míg a gyors evés nem szól másról, mint az éhünk elveréséről, addig a komótos étkezés hívei szerint az étkezésnek meg kell adni a módját, tehát vissza kell szerezni a táplálkozás örömét s méltóságát. A slow food-osok szeretnék minél többekben tudatosítani, hogy az étkezéseink módja, tempója, ételeink összetétele, minősége nemcsak a létfenntartásunkat, testi erőnlétünket szolgálja, nemcsak az egészségünket befolyásolja, hanem a közérzetünket, életminőségünket is.
A lassú étkezés azonban csak egy – bár nem elhanyagolható – eleme ennek a régi időkből visszaköszönő szemléletnek.
Az ökogasztronómiának is nevezhető felfogásban igen fontos szerepe van az élelmiszer, élelmiszer-alapanyag származásának, előállítási módjának, termelési körülményeinek és a fogyasztói tudatosságnak is.
A mozgalommal rokonszenvezők ugyanis előnyben részesítik a tartalmas, élettanilag és ökológiailag értékes élelmiszereket, vagyis minél kevesebb manipulált, azaz tápértéküket rongáló élelmiszertechnológiai beavatkozáson „átment” élelmiszert, ételt vásárolnak, fogyasztanak.

Szindbád, hol vagy?

Azokat, akiket már nem vonzanak a minden világvárosban megtalálható különféle gyorsbüfék, ilyen-olyan étkezési láncok kínálta egyforma harapnivalók, bizonyára elégedetten hallják: a slow food-osok a gasztronómiai „értékmentést” is fontosnak tartják. Minden eszközt felhasználnak arra, hogy az egyes országok, tájegységek gasztronómia sajátosságait megismertessék. Teszik mindezt azért, hogy ne tűnjenek el a globális konyhák kondérjaiban az adott nemzet, nemzetiség, népcsoport jellegzetes ételei, ízkombinációi, vagyis a későbbi generációk is megismerhessék azokat. Szinte az utolsó pillanatban ismerték fel, hogy a globális éttermi gyakorlatból vagy már eltűntek a nemzeti ízek, a különféle nemzetiségek jellegzetes ételei, élelmiszertermékei (lekvárok, sajtok stb.), vagy alapos minőségromláson mentek át. Sok étel pedig kiment a divatból, s ezeket már nem lehet „visszahonosítani”, mert nincs, aki ismerné az elkészítésük módját – és persze a fogyasztó sem ismeri a terméket, ezért nem is keresi azt.
A mozgalom ezért is készít katalógusokat az elfelejtett ételekről, a kihalással vagy eltűnéssel „fenyegetett” zöldségekről, gyümölcsökről, fűszerekről, illetve egyes speciális ételek előállításának a folyamatáról.

Vegyünk tudatosan, együnk tudatosan

A slow food, szemben a tömeges élelmiszergyártásban alkalmazott eljárásokkal, amelyek egyébként egyre több embernél okoznak különféle egészségproblémákat (ilyen többek között az ételallergia vagy a savasodás), a természetes alapanyagokat és gyártási, készítési technikákat részesíti előnyben.
A „vedd a hazait!” filozófia mentén azt tanácsolják, igyekezzünk felfedezni a honi alapanyagainkat, ételkülönlegességeinket (például a házilag készült tejtermékeket, sajtokat, lekvárokat, húskészítményeket), amelyek tápértékük, alapanyagaik tekintetében is egészségesebbek, mint a nagyiparilag előállítottak, mert azok a helyi kistermelők friss áruiból készülnek (nem utaztatják, tárolják azokat, nem tartalmaznak mesterséges tartósító- és adalékanyagokat).
A slow food aktivistái persze tisztában vannak azzal is, hogy anyagi és egyéb okokból nem mindenki engedheti meg magának, hogy közvetlenül és kizárólag megbízható termelőtől szerezze be a napi élelmiszer-nyersanyagait (vagy csak bioterméket vásároljon).
Az idő csapdájában élő 21. századi embernek sokszor még a körültekintő vásárlásra sincs ideje, hiszen gyakran – olykor áraikban is vonzó – hiper- és szupermarketekben vagy a vidéki települések kis vegyesboltjában szerzi be a kész, félkész ételeit, illetve az ételkészítéshez a különféle nyersanyagokat.
Ráadásul legtöbbünknek – különösen az aktív korúaknak – csak heti egy-két alkalommal adatik meg a házikoszt elkészítésének, kényelmes otthoni elfogyasztásának a lehetősége, vagy évente egyszer-kétszer jutunk el csak egy-egy vendéglőbe, étterembe.
A rideg valóság ismeretében tehát az ökogasztronómia képviselői elsősorban arra buzdítanak, hogy lehetőség szerint legyünk minél tudatosabb élelmiszervásárlók és -fogyasztók, vagyis ha csak tehetjük, az idényjellegű zöldségeket, gyümölcsöket, valamint a húsféléket a piacon vásároljuk meg, lehetőleg a piacon árusító őstermelőktől. Akárhol és akármit is eszünk, próbáljunk lassan rágni, élvezzük az étel ízét. Egy héten legalább egyszer lehetőleg házilag készült fogások kerüljenek a tányérunkra, és adjuk meg a módját is az étkezésnek.