A hiperaktivitás agyi eredetének bizonyítására máig milliárdokat költöttek el - teljesen eredménytelenül. Gyermekeket milliószámra gyógyszereznek, teljesen értelmetlenül, mert ettől állapotuk tartósan nem javul, fejlődő agyuk viszont súlyosan károsodik. Majd negyven éve tudjuk, és minden évben újabb és újabb kutatások bizonyítják, hogy a hiperaktivitásban szenvedő gyerekek jó része valójában a nyugati táplálkozásra reagál idegrendszeri tünetekkel.

Charles Harrison Blackley már 1873-ban az allergiás nátháról és asztmáról megjelent könyvében írt az allergiák idegrendszeri hatásairól, mint pl. a figyelmetlenségről, a nyugtalanságról és az alvászavarról (Blackley, 1873). Raymond Hoobler 1916-ban ételallergiás gyerekeknél viselkedészavarokat írt le (Hoobler, 1916), míg Ray Shannon 1922-es tanulmányában azt mutatta ki, hogy a táplálkozás hatással van a tanulási teljesítményre és a viselkedésre (Shannon, 1922). Nem véletlen, hogy a táplálkozás kiváltotta viselkedéses és pszichés zavarok egyre inkább a figyelem előterébe kerültek, hiszen különösen a 20. század során drámai változások voltak megfigyelhető a nyugati népesség táplálkozásában. Ez akaratlanul is egy evolúciós szempontot vitt be a kutatásba, hiszen a kutatások elsősorban az ipari forradalom után bevezetett adalékanyagokat kezdték gyanúba keverni. Mivel a ma gyakori mentális zavarok, mint a skizofrénia, a depresszió, az autizmus, az Alzheimer betegség a 19-20. század során jelentek meg, teljesen jogos az a feltevés, hogy a hiperaktívitásban szenvedő gyerekek egy alcsoportja nem a modern korban zavaróvá vált, de mindig is fennálló temperamentum sajátosságok miatt kapja a hiperaktivitás diagnózist, hanem a nyugati étrend tartalmaz olyan anyagokat, amelyeknek az idegrendszeri hatásait észlelik "agyi zavarként". A nyugati táplálkozás változásai minden lényeges tápanyagcsoportot és mikrotápanyagot érintettek. A nyugati táplálkozástudomány egyik alaptévedése azonban, hogy a nyugati táplálkozással, mint egésszel nincs baj, csak egyes összetevőivel. Ezért a kutatások mindig onnan indultak, hogy kiválasztottak egy gyanúsnak ítélt összetevőt, és csupán azt vizsgálták, figyelmen kívül hagyva, hogy talán az egésszel van baj.

Az ipari forradalommal kialakult élelmiszeripar a 19. század során kezdett tartósításban, színezésben gondolkodni, majd a 20. század során egyre rafináltabb kémiai hatásokkal éltek, amelyek a gyártási folyamat felgyorsítását, a termék ízletességét, vonzó küllemét hivatottak fokozni. Ezek az élelmiszeripari adalékanyagok lassan már megkerülhetetlenül vannak jelen a táplálkozásunkban. A táplálkozás és a hiperaktivitás közti kapcsolatot a 20. század elején sokat kutatták, de átütő fordulatot a Ben Feingold által generált kutatások hoztak. Feingold 1899-ben született, s gyakorló orvosként fordult az érdeklődése a II. világháború után az allergiák felé. Hamar felkeltette figyelmét, hogy a különféle allergiák valamilyen módon specifikus személyiségvonásokkal járnak együtt, és az allergia súlyosságának függvényében eltérő vonások dominálnak (Feingold és mtsi., 1962).

Feingold az Amerikai Gyermekorvosok Akadémiáján 1977-ben tartott előadásán elmondta, hogyan figyelt fel először az ételszínezékek, ételízesítők és tartósítószerek negatív viselkedéses-pszichés hatására. Az allergiaosztályon egy 40 éves nő arcödémával jelentkezett. A tüneteit az akkor még Kaiser-Permanente diétával sikeresen megszüntették. Tíz nappal később Feingoldod felhívta a pszichiátriai részleg vezetője, és érdeklődött, mit csináltak a nővel, mert ők két éve kezelik viselkedészavarokkal, férjével és ismerőseivel szemben mutatott ellenséges magatartása miatt, s most a beteg minden panasza hirtelen megszűnt. Feingold arra kezdett gyanakodni, hogy a nő korábbi agresszivitását ételallergia okozhatta.

Feingold munkatársai ezek után átnézték a Kaiser-Permanente diétával kezelt felnőttek és gyerekek anyagát és kiderült, hogy a diéta hatására másoknál is rendeződtek a viselkedéses zavarok (Feingold, 1977). E felismerések hatására 1973-ban elvégzett egy nyílt, kontroll nélküli vizsgálatot, amelyben 25 hiperaktív gyerek -a később Feingold diétaként ismertté vált étrendtől- tüneteiben komoly javulást mutatott (Feingold, 1973; Feingold, 1977). Az étrend mentes volt az ételszínezékektől, az ételízesítőktől, a mesterséges és természetes szalicilátoktól, valamint a BHT és BHA (Butil-hidroxi-toluol= E 321 és Butil-hidroxi-anizol= E 320) antioxidánsoktól. Az ételek nyelvén ez friss húsokat, zöldségeket, tejet és házi készítésű ételeket jelentett. Feingold nem ajánlotta a gyümölcsöket, mert természetes szalicilátokat tartalmaznak, és adalékanyag tartalmuk miatt nem ajánlotta a tejtermékeket és pékárút, előre elkészített hústermékeket, lekvárokat, üdítőitalokat. A diéta alatt nem lehetett ízesített fogkrémet, illatosított szappant, parfümöt, stb. használni. Az étrendből kizárt gyümölcsöket később fokozatosan visszavezették, ellenőrizve, nem váltanak-e ki negatív hatást (Feingold, 1976). Feingold 1977-ben már 458 Feingold étrenden tartott, évek óta megfigyelt gyerekről tudott beszámolni. Tapasztalatuk szerint az étrendi megszorítások 60-70%-os sikerrel jártak. Feingold a maga idejében azt hitte, az élelmiszeripar a fő ellenség, nem ismerte fel, hogy a gyógyszeripar és a pszichiátria nem engedik ki a markukból a hatalmas "hiperaktivitás" piacot.

Feingold eredményei komoly visszhangot váltottak ki, hiszen becslések szerint már akkor 5 millió amerikai gyermeket érintett a hiperaktivitás, vagy ahogy akkoriban nevezték, a Minimális Agyi Diszfunkció. Pár év alatt több vizsgálat megerősítette Feingold állításait.
Csak egy híressé vált, bizonyító erejű, 803 iskolára kiterjedő vizsgálatot idézek ebből a korszakból.

1979-ben a new yorki állami iskolákat felügyelő bizottság (The Office of School Food and Nutrition of The New York of Education) Feingold eredményeinek ismeretében nagy kísérletre szánta el magát (Schoenthaler és mtsi., 1986). 803 köziskolában több lépésben fokozatosan csökkentették az iskolai étkeztetés ételeiben az ételszínezékeket, tartósítószereket, cukrot. Az egész USA-ban minden évben elvégzett teszt összesített eredményei szerint a new yorki iskolák tanulmányi színvonala évenként kicsit változóan az országos átlag 39-43%-a közt ingadozott. Az első étrendi változtatást az 1979-80-as tanévben vezették be, ekkor az előző évi cukorfogyasztás 11%-ra korlátoztak a cukortartalmat és két ételszínezéket is mellőztek az ételek elkészítésekor.
Ekkor a 803 iskola átlaga az előző évi 39%-ról 47%-ra nőtt. Az 1980-81-es tanévben a többi szintetikus színezéket és ételízesítőt is száműzték, ekkor az iskolák teljesítmény átlaga 51%-osra nőtt. Rákövetkező évben az étrendben változtatás nem történt, a teljesítmény átlag maradt 51%. Az 1982-83-as tanévben többé nem engedélyezték a BHT és BHA tartósítószereket tartalmazó ételeket, és az iskolák teljesítménye 55%-ra emelkedett.

Valójában két uralkodó álláspont van a tápanyagok és a hiperaktivitás kapcsolatának magyarázatára, valószínűleg mindkettő egyidejűleg érvényes. Az egyik megközelítés szerint a különféle adalékanyagok olyan természetűek, hogy vagy önmagukban, vagy bomlástermékeik révén befolyásolják az agyműködést, akárcsak egy pszichotrop szer. A másik felfogás allergiás reakcióról beszél. Ételek intoleranciáját két tényező okozhatja. Az egyik, hogy az élelmi anyag evolúciósan új keletű, a fogyasztásukra tünetekkel reagáló gyerekek nem kivételek, csupán látványosabbak a tüneteik. Sok hiperaktív gyerekről derül ki, hogy glutén vagy tejérzékeny. A másik lehetséges ok, hogy a gyerekek a nyugati táplálkozás következtében szivárgó bélszindrómában szenvednek, és ezért bizonyos ételekből olyan fehérjék jutnak át a bélfalon, amelyek aztán az immunrendszert aktiválják. Ez esetben nem az allergizáló étellel van a baj, hanem a fokozottan áteresztő bélfallal.

Christine Carter és munkatársai 1993-ban 78 hiperaktív, Fengold étrendre állított gyermekből 59 tünetei javultak. Az 59 gyermekből 19-et kettős vak próbának tettek ki, és bizonyították, hogy placebóra nem reagáltak, viszont a korábban tünetprovokálónak talált étel tünetromlást eredményezett (Carter és mtsi., 1993). Az alábbi táblázatban a leggyakrabban tüneteket kiváltó ételek szerepelnek:

Neil Ward 1997-es vizsgálatában 486 hiperaktív gyerek 60%-a mutatott tünetfokozódást bizonyos élelmianyagok fogyasztására (Ward, 1997). A különféle élelmi anyagokra reagálók százalékos arányát mutatja az alábbi táblázat:

Sue Dengate és Alan Ruben 2002-es vizsgálatukban megerősítették, hogy egyes tartósítószerek, melyet a sütőipar a kenyerekhez adagol, nyugtalanságot, ingerlékenységet, alvászavart okoz arra érzékeny gyerekekben (Dengate és Ruben, 2002).
Lars Lien és csoportja 2006-os vizsgálatában 5500 15-15 éves fiatal cukros üdítő fogyasztását vetette össze viselkedéses és hiperaktivitás panaszaival (Lien és mtsi., 2006). Igen szoros kapcsolatot találtak a növekvő napi cukros üdítőfogyasztás és a viselkedéses és hiperaktivitás tünetek között.

Nagy jelentőségű David Schab és Nhi-Ha Trinh 2004-ben megjelent metaanalízise, amely egyértelműen megállapította, hogy a mesterséges színezékek és tartósítószerek hiperaktivitást okoznak (Schab és Trinh mtsi., 2004). A szerzők Feingold színre lépésétől minden megjelent, a kérdést vizsgáló tanulmányt átnéztek, és 15 darab placebokontrollos kettős vak vizsgálatot találtak, amelyek elemzésre alkalmasnak bizonyultak. A szerzők szerint a hiperaktivitás allergiás és farmakológiai mechanizmusai egyidejűleg igazak, olyannyira, hogy pl. a tartrazin mindkét mechanizmuson keresztül előidézhet hiperaktivitást.

Az utóbbi években kezd a táplálkozástudomány nagyon lassan abba az irányba fordulni, hogy ne tápanyagokat, azaz összetevőket, hanem étrendeket vizsgáljanak. Ha ugyanis az étrend egészével, az étrend összetevőinek komplex kölcsönhatásaival van a baj, akkor egy összetevő önálló vizsgálata csak akkor vezet eredményhez, ha annak kiugró hatása kiemelkedik az összhatásból.
A nyugati táplálkozással nem csupán az a probléma, hogy több ezer mesterséges adalékanyagot tartalmaz, hanem pl. a gyorsan felszívódó szénhidrátok a napi tápanyagfelvétel 50-70%-át képviselik. A korábban idézett vizsgálatok azt mutatják, hogy a cukor önmagában is káros hatású az idegrendszeri működések szempontjából. Ez háttérbe szorítja a zöldségek, gyümölcsök és a fehérje fogyasztását, s ezek hiányában mikrotápanyag hiányok lépnek fel. Ismételten kimutatták pl. hogy hiperaktív gyerekek cink-, vas- és magnéziumhiányosak (Sinn, 2008). Közismert probléma az is, hogy az omega-3 hiányzik a táplálékból, ami az agyműködés zavarához vezet. Az omega-3 hiány szoros kapcsolatban áll az impulzivitással, ellenségességgel (Iribarren és mtsi., 2004). A fentebb idézett vizsgálatokban, amikor ételallergiát is vizsgáltak, igen gyakran kiugró gyakorisággal találtak tej, glutén és csokoládé allergiát. Ezek az eredmények arra figyelmeztetnek, hogy nem elég az adalékanyagokra koncentrálni, ők csupán az egyik veszélyt jelentik.

Amber Howard és munkatársai 2010-ben étrendi hatást vizsgáltak és 1200 15 éven át követett kamasz adatainak elemzésével kimutatták, hogy a nyugati típusú táplálkozás a paleolit-szerű táplálkozással szemben 2.2-szeres kockázatot jelent hiperaktivitásra (Howard és mtsi., 2010). Azért paleolitszerű, mert az étrendben a teljes kiőrlésű gabonafélék és a hüvelyesek is szerepelt.

Rodney Philip Ford arra mutatott rá, hogy a glutén elsősorban neurológiai tünetek formájában érhető tetten, akár fennáll a cöliákia betegség, akár nem. A különféle agyi tünetek számos pszichés funkciózavarban is megnyilvánulhatnak (Ford, 2009). Giovanni Addolorato és munkatársai SPECT vizsgálattal kezeletlen cöliákia betegek agyműködését hasonlították össze gluténmentes étrenden élő ill. cöliákiában nem szenvedő egészséges személyekével (Addolorato és mtsi., 2004). Eredményük szerint a kezeletlen cöliákia betegek 73%-nál voltak csökkent működést mutató agyterületek, míg a gluténmentes étrenden élők közt ez 7%-os volt. Az alulműködés a homloklebenyben volt a legjellemzőbb. A szerzők szerint ez megmagyarázza miért oly gyakori a pszichiátriai diagnózis gluténérzékenyek körében, ugyanis pszichiátriai zavarokban hasonló alulműködéseket szoktak találni.

Hasonló eredményről számoltak be Till Uhlig és csoportja, akik 15, bizonyítottan ételallergia okozta hiperaktívitásban szenvedő gyereket vizsgáltak EEG térképezés technikával (Uhlig és mtsi., 1997). A gyerekeket három hétig oligoantigén, azaz minimálisan allergizáló étrendre állították, majd egyenként vezették vissza a "normál" étrend ételeit, és amelyik háromszori próbára is hiperaktivitás tüneteket okozott, azt végleg elhagyták az étrendből.
A tünetek kiújulását a homloklebeny és a fali lebeny alulműködése kísérte. A homloklebeny a figyelmi funkciókért, a fali lebeny az olvasásban, számolásban, feladatmegoldásban játszik fontos szerepet.

A hiperaktivitás a modern kor terméke. Egyfelől egy normál temperamentum sajátosságot szokás hiperaktivitásnak minősíteni, csak azért, mert bizonyos gyerekek a mai oktatási szisztémába nem tudnak jól belesimulni, másfelől sok gyerek a nyugati táplálkozás összetevőire reagál hiperaktivitás, figyelemzavar, impulzivitás tünetekkel. Szokás még a traumatizált, abuzált gyerekeket is hiperaktivnak tekinteni. A hiperaktivitás tehát temperamentum sajátosság, táplálkozási probléma vagy szociális kérdés, de semmiképpen nem pszichiátriai probléma.
A nyugati táplálkozás problémái ismertek:

• olyan élelmi anyagokat tartalmaz, amire a szervezetünk evolúciósan nem készült fel
• a nyugati étrend és vele elfogyasztott több ezer adalékanyag szivárgó bélszindrómát okoz
• a bélfalon átjutó fehérjék, adalékanyagok immunológiai ill. farmakológiai választ váltanak ki

E hatások nincsenek életkorhoz kötve. Az autoimmunbetegségek, atópiás betegségek, idegrendszeri zavarok, civilizációs betegségek szoros kapcsolatot mutatnak a nyugati étrenddel.

Miért nem várható, hogy bármi is változzon? Az élelmiszeripartól nem idegen a gondolat, hogy változtasson, ha a vásárlók preferálni kezdik az adalékanyag mentes termékeket. Ettől az élelmiszeripar működése nem kerül veszélybe. Ám ahogy sorban derül ki, hogy a különféle mentális zavarokban az "agyi tünetek" nem az agyban, hanem a bélrendszerben és az immunrendszerben kezdődnek, úgy kérdőjeleződik meg egyre jobban a pszichiátria létjogosultsága. A hiperaktivitásra 2003-ban a világon 4500 millió dollárt költöttek. Ekkora üzletről a gyógyszeripar és a pszichiátria önként nem fog lemondani.

Mindeközben a mentális-viselkedéses problémák kutatását béklyóba veri az a mesterségesen is életben tartott paradigma, hogy a mentális-viselkedéses zavarok az agy működési zavarai. E zavarok kutatását és kezelését egy tudományosan teljesen terméketlen, hatalmát üzleti érdekek szolgálatába állító, a társadalom testén élősködő parazita szervezet sajátította ki. A hiperaktivitás fogalma mára szinte teljesen elvesztette tudományos jellegét, helyette üzleti, ideológiai, politikai, emberjogi kérdéssé vált. Gyógyszerekkel megnyomorított nemzedékek nőnek fel, miközben a megoldás itt van az orrunk előtt.