Fordította: Havasi Ágnes

Forrás: Orthomolecular Medicine News Service, January 30, 2012

Ha egy bennfentes szakít a gyógyszerésztudományban uralkodó ortodox nézetekkel, arra már oda kell figyelni. Mindenkinek javaslom, hogy mielőtt beállna a sorba a következő receptért, olvassa el az alábbi leleplező írást.
Andrew W. Saul, OMNS Editor

Hivatásos gyógyszerész vagyok. Munkám során súlyos nehézséggel kerültem szembe. Gyógyszerekkel kereskedek, amelyek azért volnának, hogy az emberek kigyógyuljanak különféle nyavalyáikból. Némelyik gyógyszer hat is, ahogyan az a gyógyszerkönyvben meg van írva, sok azonban nem. Egyes gyógyszerfajták jobban hatnak, mint mások. Engem az aggaszt, hogy az általam megfigyelt gyógykezelések kimenetele olyannyira megjósolhatatlan, hogy sok esetben az egész kezelést szívem szerint kudarcnak minősíteném.

Hogyan is kezdődött...

1993-ban gyógyszerésztudományból BSc-diplomát szereztem az Új-Mexikói Egyetemen. Gyógyszerész lettem egy kis környéki patikában. 2000-től szerves részévé váltak az üzletnek a táplálkozástani szempontok. A vitaminok szedésére rászokó vásárlók szóbeli visszajelzései rendkívül pozitívak voltak. Abban az évben kezdődtek klinikai gyakorlataim, amelyek során különösen izgatott a táplálkozás mint alternatív gyógymód. Felnőtt gyógyszerészi gyakorlatom második napján egy közeli kórházban dolgozó oktatóm tudatta velem, hogy ezt a vitamindolgot ki akarja verni a fejemből. Közöltem vele, hogy ez valószínűleg nem fog sikerülni. Három héttel később kizártak a gyakorlatból. Az oktatóm értesítette az egyetemi témavezetőmet, hogy kibékíthetetlen intellektuális különbségek miatt nem tudnak nekem helyet biztosítani a programban. Hogy mi rosszat tettem? Megpróbáltam rávenni az oktatómat, hogy olvasson el egy cikket, amelyet egy washingtoni orvos írt, és amelyben arról volt szó, hogy ha valaki még diagnosztizálatlan panasszal sürgősségi osztályra kerül, és ott azonnal 3000-4000 mg C-vitamint kap, akkor ezzel 57%-kal csökken annak az esélye, hogy ez az illető a következő tíz nap folyamán meghal az intenzív osztályon [1].

Az ember azt gondolná, hogy egy intenzív osztályon dolgozó kolléga érdeklődéssel olvasná el ezt a cikket. Ő azonban válaszul arra, hogy megpróbáltam vele elolvastatni, kizárt a programból.

"Csípésrend"

A hivatalos orvoslásban a gyógyszerész az orvos mellett alárendelt szerepet játszik. Legnagyobb részben az orvos felel azért, hogy milyen információcsere történik a beteggel. A gyógyszerész szerepe kimerül abban, hogy megerősíti az orvos utasításait. Az orvos és a gyógyszerész is a beteg gyógyulását kívánja, de az ő kezüket is megkötik a törvény által előírt kezelési irányelvek.

A gyógyszerészdoktori címem eléréséhez szükséges tréning egyre jobban felkeltette az érdeklődésemet a kezelések kimenetele iránt. Néhány recept felírása után nyilvánvalóvá válik, hogy a várt javulás gyakran nem következik be. Ilyenkor a legegyszerűbb mindent arra fogni, hogy "nem reagált jól a beteg". Biztos vagyok benne, hogy ez egyes esetekben elfogadható magyarázat, de korántsem mindig. Sok (sőt, valójában a legtöbb) gyógyszer, pl. a vérnyomáscsökkentők esetében hosszas kísérletezést kíván a helyes dózis beállítása, és gyakran csak más szerekkel kombinálva érhető el a kívánt hatás.

Rossz gyógyszer; rossz betegség

Súlyos gyógyszerészeti melléfogás volt az, amikor egy eredetileg ritka (a lakosság 0,3 %-át érintő) betegségben, az ún. Zollinger-Ellison-szindrómában szenvedőknek szánt gyógyszert elkezdték eseti gyomorrontásra alkalmazni. Ez a szer a protonpumpagátlók közé tartozik [2]. Hosszabb idejű szedése kórosan alacsony gyomorsavszinthez vezet [3].

Ezek a gyógyszerek többek között magnéziumhiányt is okozhatnak. Még az Amerikai Élelmezési és Gyógyszerészeti Hivatal (FDA) szerint sem okos őket hosszabb ideig alkalmazni [4].

Az eredeti gyógyszerelőírás szerint ezeket a szereket legfeljebb hat hétig szabadna szedni... Mígnem egy marketinges kiókumulálta, hogy lehet évekig is. A gyógyszerhasználat megítélését bonyolítja, hogy az antibiotikumok túlzott szedése kiválthatja a kezdeti gyomorpanaszokat. Ilyen esetben protonpumpagátlót bevetni agyrém. Akkor már jobb valamilyen probiotikumot vagy aloe vera italt itatni a beteggel.

Egyes orvosok felismerik, hogy baj van a protonpumpagátlók túlzott szedésével, de sokan közülük nem fogják ezt fel. Új-mexikói iskolámban sok orvostanhallgató a közeli szegénynegyedben töltötte le gyakorlatát. A környéken puritán törvények vannak érvényben, és vasárnap nem árusítható szeszesital. A hallgatók megfigyelhették, hogy minden hétfő reggel megtelnek a klinikák szipusokkal, és az orvosok egy omeprazol nevű protonpumpagátlót írnak fel nekik rendszeresen a gyomorrontásukra. Ez jól jellemzi, hogy mi megy manapság gyógyszerezés címén.

Hiteles vagy egyoldalú?

A hivatalos orvoslás és gyógyszertudomány már kezdetektől beleplántálja a gyakorló orvosok fejébe, hogy körültekintően bánjanak az információforrásokkal. Az orvosi szaklapok büszkék szigorú bírálási szisztémájukra. Egészségügyi dolgozóval folytatott eszmecserénk során állandó téma, hogy melyik orvosi folyóiratból származik a szóban forgó információ. Jómagam speciális kurzuson sajátíthattam el annak szabályait, miként dönthető el egy cikkről, hogy hiteles-e. Csoporttársaim egységesen egyetértettek abban, hogy csak néhány megbízható forrásból származó információ hitelességében lehetünk biztosak.

Engem mindig is zavart ez a felfogás. Ha az ember rájön, hogy a "hitelesség bástyái"-nak általában megvan a maguk titkos listája, az egész kurzus alaptétele gyanússá válik. A doktori program során egyik tanítóm mindenáron meg akart ismertetni egy bizonyos orvosi szaklappal. Ha ezt olvasom, mondta, jó rálátásom lesz az egészségügyre. Amikor hangot adtam kétségeimnek, a tanítóm azt mondta, hogy nyugodtan megbízhatok ebben a folyóiratban, mert nonprofit, és nem tartalmaz szerkesztői megjegyzéseket.

Bizarr módon, a hitelességről folytatott eszmecserénkhez egy üveg diétás üdítőital szolgáltatta a kiindulópontot, amely ott állt a tanár asztalán. Egész nap abból iszogatott. Elkezdtük egymást heccelni, és megkérdeztem, hogy hallott-e azokról az ellentmondásos cikkekről, amelyek az aszpartám nagyobb mennyiségben történő fogyasztásának a veszélyeiről szóltak. Tett egy gunyoros megjegyzést arról, hogy biztos vonzanak az összeesküvés-elméletek, és ezzel úgy tűnt, le is zártuk a témát. Másnap reggel a tanítóm megbízott a következő feladattal: vegyem be magam egy orvosi könyvtárba, és mélyedjek el egy cikkben, amely szerinte szétoszlatja majd az aszpartám körüli aggodalmaimat, és ráébreszt arra, hogy milyen értékes információforrás lehet egy nonprofit orvosi folyóirat. Kiderült, hogy a cikkben leírt kutatást, amelyet a figyelmembe ajánlott az állítólag "nonprofit orvosi szaklapból", teljes egészében a Gyógyszergyártók Szövetsége finanszírozta.

A csiricsáré gyógyszerreklámok

Az irodalmat olvasva ráébredtem, hogy éles határvonal húzódik a szabadalmaztatható és a nem szabadalmaztatható szerek között. Az előbbiek szakmai vitájának színterei a szemet gyönyörködtető, színes ábrákkal teli magazinok. Az efféle esztétikai fogások tévesen azt az érzetet keltik az emberben, hogy az átadott információ csakis igaz lehet.

A világ nagy gyógyszergyártói remekül értenek hozzá, hogy az egyes termékekről szóló üzeneteiket a média révén eljuttassák a közönséghez. A gyógyszeripar közönsége korábban elsősorban az orvosi lapok és a szakmai publikációk olvasóiból került ki. 1997-ben azonban törvényessé vált közvetlenül a fogyasztót megcélozni [5].

Személy szerint betiltanám ezt a gyakorlatot. Orvos barátaim elmondása szerint gyakran megkörnyékezik őket betegeik azzal, hogy egy TV-reklám alapján diagnosztizáltak maguknál valamilyen betegséget, és követelik az orvostól, hogy írja fel receptre a reklámban látott gyógyszert. Ha ezt nem teszik meg, megfenyegetik őket, hogy más orvoshoz fordulnak a gyógyszerért. Egyik orvos ismerősöm úgy fogalmazott, hogy már-már úgy érzi magát, mint egy idomított fóka.

A vitaminok rossz fényben való feltüntetése

Egy vitaminról szóló cikk általában nem jelenik meg olyan ragyogó köntösben. Rendszerint megkérdőjelezhető kutatásokat tesznek benne közzé, és a hamis eredményt aránytalanul felfújják. Kitűnő példa erre az a zajos sajtóvisszhang, amelyet 2008-ban keltett egy kutatás, amely valahogy kimutatta, hogy az E-vitamin tüdőrákot okoz [6].

Áttanulmányoztam ezt a 2008-as kutatást [7], és ordító hiányosságokra akadtam benne. Ezek a hibák annyira nyilvánvalóak voltak, hogy a tanulmányra nem is szabadott volna figyelmet fordítani, mégis gyakorlatilag mindenhol erről cikkeztek. A vitaminellenes kampánynak ilyen kutatásokra van szüksége ahhoz, hogy elhitesse: a vitaminok "hatástalanok", sőt, "veszélyesek". Felkutattam a cikk egyik szerzőjét, és megkérdeztem, miért nem írtak semmit arról, hogy az E-vitamint milyen formában alkalmazták a kísérletben. Egy kis böngészéssel kideríthető ugyanis, hogy az E-vitamin természetes és szintetikus formái között nagy különsbég van. Azért fontos tudni erről a különbségről, mert a cikkekben közölt kezelési sikertelenségek abból is fakadhatnak, hogy a kísérletben szintetikus E-vitamint használtak, mert az jóval olcsóbb. A tokoferolokat és tokotrienolokat vegyesen tartalmazó természetes E-vitamin kétszer-háromszor többe kerül, mint a szintetikus.

Mielőtt végigmondhattam volna a kérdésemet, a kutató felpattant, és azt motyogta: "tudom, tudom, mit akar mondani". Végül elismerte: nem is foglalkoztak azzal, hogy milyen fajta E-vitamint használtak a kísérletben. Így viszont nem is vonhattak le értelmes következtetést belőle. Megkérdeztem a kutatót, tudatában van-e annak, mit ártott ezzel a sokat hivatkozott cikkel a vitaminok ügyének. Nem tudok róla, hogy azóta visszakozott volna.

A betegségeket nem gyógyszerhiány okozza

Ha az olvasó idáig eljutott a cikk olvasásában, észrevehette, hogy nagy híve vagyok a vitaminok szedésének. Úgy gondolom, hogy sok betegséget tápanyaghiány okoz. De az a nézőpont, hogy a betegségek fő oka a helytelen táplálkozásban keresendő, nem teszi sokkal egyszerűbbé a dolgunkat. Így is, úgy is ki kell találni, hogy ki miben és miért szenved. Sok olyan betegség van, amelyet nehéz meghatározni a gyógyszerészeti megközelítéssel. Elvben szép dolog a gyógyszeres megoldás. Emögött az a feltevés húzódik meg, hogy a betegség okát annyira jól értjük, hogy képesek lehetünk egy ember gyártotta, "gyógyszernek" nevezett kémiai anyaggal kezelni és igen hatékonyan orvosolni a problémát. A valóság azonban az, hogy az orvostudomány nem érti jól a legtöbb egészségi probléma okát. Ha valakinek szívritmuszavara van, akkor ez nem amiatt alakult ki, mert alacsony a digoxin-szintje. Egy hiperaktív gyerek nem azért túlzottan eleven, mert alacsony a Ritalin-szintje. Hasonlóan, egy 2-es típusú cukorbetegnek sem az a baja, hogy metforminhiánya van. Az orvoslás fő baja az, hogy nem meggyógyítja, hanem kezeli a betegeket. Gondban lennék, ha meg kellene neveznem egy olyan betegségcsoportot, amelyet a hivatalos orvoslás az ellenőrzése alatt tud tartani.

Állítólag Voltaire-től származik a következő mondás: "Az orvos olyan ember, aki alig ismert hatású gyógyszereket ír fel még kevésbé ismert betegségekre egyáltalán nem ismert pácienseknek." Talán túlzott. De az is lehet, hogy nem.

Forrás:

http://www.tenyek-tevhitek.hu/egy_csalodott_gyogyszeresz_vallomasai.htm