Nem szeretem az ilyen képeket...
Azt sugallják, hogy saját életünk veszélyeztetése nagyon vagány dolog...
Pedig nem csak vagány, hanem önző dolog is.
Az ember az életét ajándékba kapja.
Nem csak magának, hanem másoknak is ajándék az életünk. Így az nem a mienk.
Nem sodorhatjuk veszélybe értelmetlenül, azt hangoztatva, hogy "Az én életem, azt csinálok vele, amit akarok!" Ez távolról sincs így!
Az önsorsrontó praktikáink bizony másokat rövidítenek meg.
Divat manapság hangoztatni a gyermekszeretetet...
Ma láttam egy családot, két kicsi gyermekkel. Az apa nem a kezüket fogta, hanem egy fél literes sörös dobozt. Arról nem beszélve, hogy régebben ez rendőrségi ügy lett volna, nem túl jó példa ez a két kicsinek. Aztán az apa letette a földre a dobozt és míg a villamosra vártak, rágyújtott egy koporsószegre.
Vajon van-e joga az embernek ilyen példát mutatni, vajon van e joga arra, hogy ezen tevékenységek közben sérült egészségével a társadalmat, családját, párját, gyermekeit terhelje? Hiszen, ha nem tesz valami pozítívat, akkor legalább ne rontson szándékosan!
A szeretet útja az lenne, ha mindenki gondosan ügyelne egészségére, hogy másoknak hasznára válhasson, amíg lehet és rövid idő legyen az, amikor mások szeretetére szorul...
Persze tudom: az ember sokszor a kényszerek rabja. Ám azt is látom: attól ember az ember, hogy felelősen cselekszik. Igazi ereje abban nyilvánul meg, ha szeretetből legyőzi ösztöneit és alsóbb énjét...
Akik felelőtlenül bánnak életükkel, pont olyanok, mint ez a két fiatal a sziklán.
A felelőtlenség és önzés egyik megnyilvánulása sem szabad, hogy vagánynak, Uram bocsá' követendőnek tűnjön senki előtt, aki felelősséggel akar élni ezen a világon és létezésének igazi értelmét és titkát kutatja, esetleg csak szeretni akarja a hozzá tartozókat...
Wlacsil Zoltán
Budapest, 2013.02.07.
Kommentáld!