Az idézetben a szeretet erejéről van szó. Az azonnali, egy pillanat alatt kialakuló szeretet viszont mitosz.
A szerelem a külső alapján lobban fel. Így elképzelhető, hogy azonnali, villámcsapásként ható.
A szeretet azonban lassan tud csak kiteljesedni, vagy alapvető életeszményként kell azt megélni és akkor állandóvá válik lassan.
Ha az ember megtanult mindenkit szeretni, akkor természetes, hogy másokat, esetleges hibái ellenére, vagy éppen azokért, azonnal el tud fogadni és képes szeretni. Ilyenkor azt mondhatjuk, hogy abban az emberben a szeretet állandó. Ez egy szent ember.
A mindennapok embere azonban nagyban különbözik ettől. Életeszménye nem a szeretet, hanem még valami más.
Ezért nem értem ezt az új jelenséget,
amely tagadja minden valódi érzésünket és valódi tulajdonságunkat egy
hazug, csöpögős, művilágot elfogadva helyette.
Ahogy nem hiszem a
szeretet méztől ragacsos, csak érzelmeken alapuló megközelítésének
valódiságát, úgy nem hiszem, hogy alapvető ösztöneink megtagadása,
szirupba forgatása a helyes út lenne.
Az ember hármas személyiség:
király, isten, állat. Nincs ezen mit szégyellni, hiszen nem az ember
alkotta meg magát és hinnünk kell, hogy az alkotó erő érti a dolgát! :-)
Lényünk ezen hármasságának bármilyen tagadása, komoly deformációkhoz vezet.
Az ember király és megilletik a királyokat megillető jogok. Ő maga
pedig illik, hogy királyként, hercegként, hercegnőként viselkedjen, még
akkor is ha ez a világ álruhát adott rá.
Az ember isten és mint isten alkot a semmiből mindent a Szeretet
erejével. Istensége mély tiszteletet kell, hogy ébresszen. Illik, hogy ő
maga is megismerve isteni származását, életét ebben a meggyőződésben
élje le.
Az ember állat és megilletik az állatokat megillető jogok,
melyeket oly bőszen hangoztatnak állatvédő testvéreink. Joga van az
emberállatnak a létezéshez és ha elnyomják ezt a jogot, akkor a
természet pusztító erejét szabadítják az emberre. Az embernek
kötelessége, hogy megismervén állati ösztöneit, azokat megzabolázza
szeretettel és elismerje azok erejét, hatalmát, így irányítva azokat a
szeretet erejével.
A leghelyesebb, ha az ember az állati ösztöneit
a király nemességével, szeretetével fékezi meg és királyi nemességét,
az isteni származással aranyozza be.
Ha így tesz az ember, akkor már valóban túl tud tekinteni a látszat hálóján és a lényegben megláthatja a szépet
Hibás viszont ezen állapot elérése előtt kívánni az embertől, hogy
tagadja meg állati ösztöneit és éljen királyhoz méltóan szabályzott
életet.
Akkor eltörik az ember.
A mindennapok valósága az, hogy
a legtöbb ember még fel sem ismerte ezen hármasságának titkát. Ezért
azt kérni tőle, hogy lásson a dolgok mögé és lényének állati részét
tagadja meg, állandó szeretet állapotában élve, botorság.
Nagyon sok sérüléshez vezet, ha feltételezzük, a másik jobb nálunk és az állandó szeretetben élve, minket azonnal a legmélyünkig el tud fogadni, minden külső és belső hibáinkkal együtt. Miért is tenné? Azon a szinten él, ahol mi. Külsőségekből ítél és a belső titkokat csak nehezen ismerheti meg.
Okos és bölcs cselekedet, ha elfogadjuk: az emberiség nagyobb része nem
érett arra, hogy megszelidítse, rendszabályozza önmagában az állati ösztönöket és istenségük
teljesen rejtve van előttük. A belső titkok ismerete nem a sajátjuk.
Kívánjunk tőlük inkább olyan dolgokat,
amiket meg is tudnak tenni, el tudnak fogadni és ne kérjünk olyat, amit igazából mi sem tudunk véghez vinni!
Az álmodozást a szuper
emberről pedig hagyjuk a mesék világára, vagy valósítsuk meg álmainkat, először magunkon kezdve a munkát!
Szerintem
Budapest 2012.12.17.
Kommentáld!