Szüleinkkel való kapcsolatunk mindig meghatározó, függetlenül attól, mennyire szoros a kötődésünk. Ez a kapcsolat lehet pozitív, negatív, közönyös vagy ezek között ingadozó, és szinte minden percünkre hatással van. Gyakran nehéz belátnunk, hogy párunk megválasztásakor is a szüleink által kialakított értékrendszert vesszük alapul, még ha ez nem is tudatosan történik. Lelkiismeret furdalásunk alapját is az adja, ahogy magunkban megítéljük szüleinket.

Egy biztos, a szüleink iránti szeretetet gyakorolnunk kell, s ennek egyéni formát kell adnunk, figyelembe véve kapcsolatunk minőségét. A lényeget nem befolyásolhatja még az sem, ha szüleink már nem élnek, ha soha nem találkoztunk velük, vagy kimondottan ellenséges a kapcsolatunk. A szülő által képviselt energiát rendbe kell tennünk, mert minden más szeretetünk alapját képezi. Vizsgáljuk meg a környezetünkben, hogy azok, akik nem szeretik a szüleiket, mást sem tudnak igazán szeretni, és ha úgy is tűnik, valójában pótcselekvésként teszik azt. Ez főként a kisajátító szeretetben jelenik meg, amely birtokba veszi a másikat, és egy erőltetetten gondoskodó, ragaszkodással teli formát ölt.

A szüleink iránti szeretetet különbözőképpen állíthatjuk helyre, attól függően, milyen lehetőségünk van rá. Sajnos vannak olyan helyzetek, amikor ezt kívül csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudjuk megtenni. Ilyenkor magunkban, belül tegyük meg. Bármilyen helyzetben is legyünk, gyakoroljuk a szeretet ápolásának valamely módját. Ez a mód lehet a jókívánságokkal teli, szívből jövő ima. Tegyük ezt meg rendszeresen, fogalmazzunk meg bőséget, szeretetet és boldogságot kívánó imákat, melyek ne legyenek túl személytelenek. Ne csak messziről, egy külső pontból kívánjunk jót, hanem azt is foglaljuk bele az imánkba, hogy a szüleink felé áramoltatott jó dolgoknak többek között mi is hadd legyünk az eszközei. Valójában ez a lépés indítja be a szeretetteljes energiák felébredését. Kívánjuk ezt mindig szívből, őszintén, elkerülve a felszínességet. Ügyeljünk arra is, hogy ne csak szorult helyzetünkben mondjunk imát, hanem olyankor is kívánjunk jót, amikor éppen nem látjuk túl nagy szükségét.

A szülőkkel való kapcsolatunk valójában nem túl bonyolult, inkább egy szerepkör. Minden szülő szülő akar lenni, méghozzá jó szülő (még ha gyakran nem így látszik), és mindannyiunknak jól esik gyermekként állni szüleink előtt. Ez a szerepkör a társadalmi fejletlenség miatt gyakran felcserélődik, ami bizonyos problémákat vonz magával. Engedjük szüleinket szülőként viselkedni, és engedjük meg magunknak a gyermeki szerepet akkor is, ha úgy tűnik, hogy a szülő kevésbé tudatos nálunk. Bármilyen erősek és okosak is legyünk, forrásként szükségünk van arra a minőségre, amit anyukánk és apukánk hordoz magában. A felszabadultságot és biztonságot életünkben nehezen tudjuk megvalósítani e forrásenergia nélkül.

Szüleinkkel kezdődött megjelenésünk ebben az életben. Tőlük kaptuk a legelső, meghatározó impulzusokat. Anyukánk és apukánk Életerejéből (Jing) származik a mi Életerőnk egy része. Bármennyit is kaptunk tőlük, azt ápolnunk kell magunkban. Minden cseppjére szükségünk van, mert az Életerő a Három Kincs egyike, amely meghatározza életünk alapminőségét. Megfigyelhető, hogy amikor negatív vagy közönyös irányt vesz a szülőkkel való kapcsolatunk, akkor egyik pillanatról a másikra eltűnik ezen Eredendő/Forrás Életerővel (Yuan Jing) való kapcsolatunk is.

Másrészről a szülőkkel való kapcsolat nem csak rólunk szól. Ebben az életünkben, bizonyos okok miatt mostani szüleinknél születtünk meg, így jött létre ez a kétirányú kötelék. Sok mindent megérthetünk, ha mérlegként állítjuk fel ezt a kettős irányultságot, megvizsgálva ki mit adott és kapott. Ez a megértés azonban túlságosan én-központú és érdekorientált lehet. Ha sokat mérlegelünk, elkerülhetetlen a felesleges elvárások kialakulása.  Mivel karmikus okok vezettek szüleink megválasztásában, mindenkinek ezen okoknak megfelelően kell energiát beletennie, vagy éppen elvennie a kapcsolatból. Mit jelent ez?

Vannak gyermekek, akiknek többet kell beletenniük ezen életükben a szüleikkel ápolt kapcsolatukba, és vannak olyanok, akiknek többet kell elfogadniuk. Érdekes módon az egyik jobbnak tűnhet a másiknál. Mintha jobb lenne folyamatosan kapni vagy folyamatosan adni. Mégis megfigyelhető, hogy bármelyik szélsőség szenvedést szül. Azok a gyermekek, akik folyamatosan csak kapnak, szenvednek attól, hogy nem tudnak gyermekként adni a túl erős szülői dominancia miatt, és akiknek a karmikus tendenciáiban a felelősség gyakorlása van jelen, szívesen kapnának már. Nem kerülhetjük el ezen feladatainkat, de rajtunk áll az egyensúly megteremtése. Tanulmányozzuk a Tanításokat, értsük meg minél jobban az emberi természetet, és szabad akaratból, elvárások nélkül képesek leszünk egyensúlyba hozni a mérleget, meg tudjuk tanulni, hogyan kell adni, és hogyan kell kapni.

Bensőséges kapcsolatainkban teljesen romboló hatású lehet a szeretetteljes, őszinte tetteket helyettesítő felszínes, én-központú magatartás (az a fajta korrektség, amit felületes emberi kapcsolatainkban, a hétköznapokban, a munkahelyünkön vagy üzleti kapcsolatainkban használunk). Bár sokszor kell anyagilag segítenünk a szüleinknek, vagy segítséget elfogadnunk tőlük, ha az adás-kapást nem járja át egy bensőséges energia, még rengeteg adás-kapás sem fog meghittséget, és eredendő szeretetet táplálni. A megfelelő időben gyakorolt bensőséges őszinteség, egy meghitt beszélgetés, egy valódi ölelés, egy őszinte ima, egy nem bizonygató elfogadás mindennél többet ér. Gyermekként látnunk kell, hogy felelősséget is gyakorolnunk kell szüleink felé, ezért a bensőséges kapcsolat mellett külső gondviselésben is részesítsük őket, megtartva e kettő közötti természetes egyensúlyt.

Felszabadult örömünk szintén a szülőktől örökölt Életerőnk függvénye. Nehéz felszabadultságot és örömteli szeretetet megélnünk úgy, hogy zavaros bennünk a szüleink képe. Felszabadultságra és örömre mindenkinek szüksége van, sőt szellemi emberként hamar beláthatjuk, hogy kötelességünk boldognak lenni. Minden tettünk, amelyet egoista látásmódunk szült, kellemetlen helyzeteket hoz létre jelenünkben és jövőnkben, és mások jelenében és jövőjében is. Ezt nevezzük szellemi felelősségnek.

A lelkiismeret furdalások és bűntudat feloldása, az őszinte megbocsátás, és a gondoskodó, szeretetteljes tettek véghezvitele eszközök a felszabaduláshoz. Ezt követően engedjünk teret a szülők gondoskodó energiájának, ami további örömök forrása. Figyeljünk rá, hogy lehetőséget mutassunk szüleinknek önmaguk fejlesztésére, mert bármennyire is fontos a velük való kapcsolat helyreállítása, a Nagy Daón mindenkinek egyedül kell megtennie a lépéseket.

Forrás:

http://www.dao.hu/taxonomy/term/77