Mozgás, és légzés
A kínai mozgás- és a légzésterápiák tökéletesen megfelelnek az egészséges életmódról vallott nyugati nézeteknek is. A légzés- és mozgásterápia egy jelentős része a kínai orvoslásnak. Kialakulásában nagy szerepe volt a korabeli vallási áramlatoknak. Tudjuk, hogy Kína két nagy vallásának a taoizmusnak, és a buddhizmusnak vallásos gyakorlatai között szintén szerepeltek légzőgyakorlatok. Kiderült, hogy a légzőgyakorlatokkal foglalkozó legrégebbi írásos emlék i.e. 6. századból származik, és jádekőbe vésték.

Ha a chi-kungot a (kínai tornát) próbálnánk meghatározni, a megközelítően helyes  meghatározás a következő lenne: a chi-kung olyan a chi-vel foglalkozó edzés, amely sok kitartást és erőfeszítést igényel.

A chi-kung
A chi kung elméletének és gyakorlatának négy nagyobb iskolája létezett.

• A konfuciuánusoké (tudósoké) Ezek azt vallották, hogy a főbb betegségeket az érzelmi és a spirituális kiegyensúlyozatlanság okozza.

• Az orvosoké Az orvosok véleménye szerint a fizikai edzés fontosabb, mint a spirituális meditáció. Szerintük a világiakat nehezen lehet megtanítani a csendes elmélkedésre. Ezért az általuk kifejlesztett chi-kung gyakorlatok főképp a fizikai edzésre koncentráltak.

• A taoistáké A legelterjedtebbnek a taoista chi-kungot tartják, amely egyaránt fontosnak tartja a fizikai, és a szellemi oldalt. Vizsgálták az étrend és a növények szerepét is. Edzésmódszereik gyorsan elterjedtek a kínai társadalomban.

• A buddhista szerzeteseké Gyakorlataikkal a megvilágosodást akarták elérni, de ehhez a fizikai erőnlét fenntartása is fontos volt.

A fennmaradt dokumentumok szerint legalább 5 kategóriába lehet sorolni a chi-kung célját:
1. Egészség megőrzése
2. Betegségek gyógyítása
3. Az élet meghosszabbítása
4. Harcművészeti kézség fejlesztése
5. Megvilágosodás (buddhaság) elérése.

Le kell szögezni, ezek a kategóriák bár különbözőek, nem elválaszthatóak egymástól. Szinte mindegyik chi-kung gyakorlatnak több célja van. A ma alkalmazott egészségvédő módszerek jelentős része kevert stílust használ. A gyakorlatok sokrétűek, mégis két fő részre bonthatóak.

1. Wai Dan Az élet elixírjét jelenti (külső elixir). Olyan gyakorlatokat takar, amelyek segítségével fokozható a chi keringése a test egy bizonyos területének serkentésével. Itt nagy tömegű (potenciálú) energia gyűlik össze, ami azután átfolyik a csatornák rendszerén. Ahol hiány van, oda fog áramlani a nagyobb mennyiség. A külső gyakorlatoknak két fajtája van, a mozgásos és a nyugalmi. A mozgásos gyakorlatnál a test egy meghatározott izmát megfeszítik, majd ellazítják, nagy figyelemösszpontosítással. Így koncentrálják a chi-t, amely fel fog halmozódni ezen a helyen. Ez rendszerint helyi melegedéssel is jár. Amint az izmok ellazulnak, a chi áramlani kezd az alacsonyabb töltésű helyek felé. A nyugalmi WaiDan bizonyos izomcsoportokat helyez feszültség alá úgy, hogy az izmokat nem feszíti. Ilyen például a Faállás, amikor a kar egy bizonyos tartásban van. A chi felhalmozódik, és amikor leengedik a kart, az alacsonyabb töltésű helyek felé áramlik.

2. A Nei Dan  (belső elixír) Olyan módszer, ahol a  chi az alhasban fejlődik és utána árad szét a testben. Ezeket a gyakorlatokat a Chi-kung kezdetén végezték már, eredetileg a  szellemi és fizikai egészség megtartása érdekében használták. A 13. században létrejött egy olyan irányzat, amely a harcművészeti felhasználást tartotta szem előtt. A gyakorlatok nehezebbek mint a wai dan technikái. Sok munkát igényelnek, és helytelen gyakorlásuk sok kínai szerző szerint is veszélyes. A gyakorlatok során megfelelő légzéssel és koncentrációval a Qi-t  az alhasban gyűjtjük össze (alsó Dan Tien). Ezt azután tudatosan keringetjük a két különleges csatornán a befogadó, és a kormányzó vezetéken. Ezt hívják kis keringetésnek. További sok gyakorlással elérhető, hogy a keringést kiterjesszük a többi csatornára is, ezt hívjuk a nagy keringésnek.

A Tai-chi
A Tai chi mint hagyományos kínai harcművészet régen, kb. 250 éve alakult ki. Természetesen már sokkal korábban léteztek különböző harci rendszerek, amelyek a már említett Da-Mo-tól származnak a Shaolin kolostorból.   Napjainkban 3 fő Tai Qi stílus létezik, a Chen, a Vu, és a Yang. Ezek mindegyike számtalan iskolára bomlik. Az egészségvédelem szempontjából  a Yang stílus a legismertebb. A yang stílus alapítója Yang Lu Csan (1780-1873.) állítólag először kileste a gyakorló Chen családot, majd tanulóvá fogadták. Átdolgozta a régi stílust gyógytornává, a mozdulatokat folyamatossá és kecsessé változtatta. A Yang család előtt ugyanazok a mozdulatok vadak és gyorsak voltak, elsősorban harcra koncentráltak. A technika sokat fejlődött.

A múlt század legismertebb Tai-chi mestere Yang Cseng Fu (1883-1935) felismerte, hogy a tai chi hatásos krónikus betegségek kezelésére, és elősegíti a hosszú életet. 1920. körül tovább módosította a mozgásrendszert, és egyetlen lassú folyamatos mozdulatsorba gyűjtötte össze, hogy egészséges mozgást tanítson hallgatóinak. A Yang stílusú tai-chi mai lényege az egészség megőrzése, a testi és a lelki harmónia megteremtése. Működésének a lényege a meditáció, a mozgás és a légzés összehangolása, és ezzel elérni a Qi akadálytalan áramlását.