"Az ember értékét nem az esze, a műveltsége, nem a hatalma vagy a tehetsége,
hanem a lényéből áradó melegség minősíti.
Vagyis a szeretetnek behunyt szemmel is érezhető jelenléte."

Müller Péter

Azt hiszem,

hogy ez az idézet egy nagy hibára hívja fel a figyelmet. Ez a hiba legalább akkora tévedés, mint amennyire elterjedt felfogás.

 Annyira benne van a köznyelvben, hogy vannak, akik szó szerint hajlandóak csak értelmezni a mondást: "a szeretet melege".
 Téves a felfogás, mely az érzelmekkel azonosítja a szeretetet. Az érzelmek a szeretet következményei, jelei. Nagyon nagy hiba a dörgést a villámmal azonosítani. A dörgés a villám következménye csak, de nem maga a villám. A tükörkép sem maga a valódi tárgy, hanem annak a fény által létre hozott tükörképe. A tárgyat a tükörképpel azonosítani, nagy hiba lenne.
 Az emlékezetes Bruce Lee filmben ezt kitűnően érzékeltették. A tükörkép nem ütött vissza, nem is halt meg.

 Pont ekkora hiba a szeretetet az érzelmekkel azonosítani, vagy ahhoz a kellemes érzethez, mikor megöleljük szeretetünk tárgyát. Ilyenkor jóleső, pihepuha melegség járja át lelkünket, testünket.
Ám ez nem maga a szeretet. Ez a szeretet következménye...

 Vajon, mikor erősnek kell lennem egy szeretett emberrel való vitában, vagy nevelnek kell a tudva és akarva rosszat tevő gyermekem, esetleg, amikor egyest kell beírnom a kedvenc tanulómnak, akkor átjár-e ez a csodálatos meleg érzés? Vajon, akkor éppen nem szeretek? Hiszen nem érzek semmi kellemest. Sőt! Kellemetlenül érzem magam. Tán haragos vagyok éppen, esetleg kétségbe esett, vagy szomorú. A testem fázhat közben, vagy egyenesen fájhat is. Ilyenkor nem szeretnék?

 A gond sajnos nagy.

Elterjedt nézet az ma, hogy a szeretet cukormázas, langymeleg, butuska valami...
 Pedig Krisztus óta tudjuk: a szeretet sokszor remegő, félő, megrugdalt, összevert, vérző és mocskos. A szeretet néha lemondó, szenvedő, mégis határozottan a legnagyobb erő, ami csak átjárhatja az embert.

 Fura ez a kettősség. Miből adódik?

A tévedés alapja az, hogy nem akarjuk megérteni, a szeretet a szellem tevékenysége...
 A szeretet örök, nem mulandó, hanem állandó. Úgy tudjuk, hogy erről ismerszik fel az igazi szeretet. Márpedig az ölelés pillanata, az ölelés érzelme, az ölelés érzete mulandó, akárcsak a nyár reggeli köd...
 Az érzelmek mulandósága annyira közismert igazság, hogy mindenki tudja ezt. Ha nagyon nagy érzelmi sérülés éri az embert, akkor a gyógyulást sokszor az időre bízzuk. A mulandóság gyógyítja ezeket a mély sebeket.
 Ha mindezt végig gondoljuk, hogyan is hihetjük, hogy a szeretet érzelem, vagy érzet?

A testi szerelem csodálatos élmény. Mégis, a házasok többsége tudja: elmúlik, elhal és valami más veszi át a helyét a hitvesi ágyban. Már nem a test kívánsága az egyesülés, hanem a léleké...

 Bizton kijelenthetjük tehát, hogy  a szeretetnek az egyetlen halhatatlan emberi lényegből, a szellemből kell születnie, ha valóban halhatatlan, ahogyan azt tartjuk róla.

Ha ez így van, akkor a szeretet egy végleges döntés, melyhez mindenkor tartjuk magunkat és szándékunkat soha meg nem másítjuk. Az igaz szeretetet nem érezzük, hanem tudjuk.

 Tudjuk akkor is, amikor szerettünkkel perlekedünk, vagy gyermekünket fegyelmezzük, esetleg nehéz munkát végzünk szeretteink érdekében, vagy szenvedünk értük, esetleg tőlük.

 A szeretet érzelme és érzete ajándék. Mint azt láthatjuk, nem minden esetben adatik meg nekünk, de mint a felhők feletti napról is tudjuk, tudjuk a szeretetünkről is: van, mert minden felhő felett ragyog a Nap.
 Szeretetünk éppen akkor válik ragyogóvá, mikor nem is láthatjuk a Napot. Mikor nem érezzük az ölelés melegét, a simogatás selymét. Ilyenkor teszünk hitvallást amellett, hogy a szeretet halhatatlan, örök és mindenek felett való.

 Mit mondjunk akkor az érzelmekről, amik a szeretet tükörképei a mi világunkban?

Csak annyit, hogy az ember nem tiszta szellemi lény. Bizony elfárad a sivatagban. A szeretet érzelme nélkül elhal a lelke, a szerető érintés hiánya a testét öli meg.
A szeretet érzelmei tehát kényeztetik, táplálják a lelket, a testi érintés pedig életet lehel a testbe.
El nem hagyhatóak ezért ezek sem, de meg kell érteni, hogy ezek nem örökké valóak, miként egy érzelem, vagy érintés sem az. A hozzájuk való konok ragaszkodás tévútra viheti az embert.

 A szeretetet a szellemünkkel kell eldöntenünk és ha megkapjuk ajándékba a szeretet érzelmeit és érzeteit, azt élveznünk kell és hálát adunk értük.

Ám, ha ezeket nem kapjuk meg a sorstól, vagy időlegesen hiányt szenvedünk is belőlük, azért még a szeretet útján járhatunk és a szeretet cselekedeteit végezhetjük.

 Ez pedig a legemelkedettebb emberi cselekedet, mert úgy teszünk jót, hogy semmit sem kapunk érte cserébe. Sem elismerést, sem halk sóhajt, sem kellemes érzelmeket, vagy érzeteket.

 Ilyenkor csak tudjuk: szeretünk. Ha erre képesek vagyunk, megértjük isteni lényegünk igazi mélységeit is. Tetteink pedig éppúgy nem halnak el sohasem, mint ahogy az igaz szeretet is örök...

Szerintem.

Wlacsil Zoltán
Budapest, 2012.12.12.